Szponzoráció - rally


A KARÁDI évek óta szponzorálja a Kurtos Róbert – László István rally teamet. Kurtos Róbertet arra kértük, hogy röviden meséljen pályájuk legfontosabb állomásairól, helyezéseiről.

 

A 90-es években kezdtem el amatőr autóversenyeken indulni. 2003-ra jutottunk el arra a szintre, hogy az egyik barátommal el tudjunk indulni egy Trabanttal. Kisebb nagyobb sikereket értünk el, annak ellenére, hogy nagyon sok probléma volt az autóval, mégis úgy láttuk, hogy van keresni valónk ebben a mezőnyben. Ebben az évben indultunk az ORB zempléni futamán Túra bajnokságban, és az A1-es kategóriában a 3. helyet szereztük meg. Aztán megérett bennünk a gondolat, hogy lecseréljük a Trabit egy kupás magyar Suzuki Swiftre.

 

2004-ben, immáron egy Suzuki Swift-tel, ismét a Rallye Túrában próbáltunk tapasztalatokat szerezni. Az éves bajnokságban megszereztük az N1-es kategória 3. helyét.

2005-ben már Rallye 2-ben folytattuk a versenyzést, az N1 és a Magyar Suzuki Kupában indultunk. Az N1-es kategória 5. helyét és a Suzuki Kupa 4. helyét szereztük meg.

2006-ban ugyanitt folytattuk a versenyzést, de már az évad végére a kategória 1. helyét és a Suzuki Kupa 1. helyét is mi zsebeltük be.

 

2007-ben ismét autót váltottunk. A Suzukit lecseréltük egy Honda Civicre. Az év első versenye nagyon jól indult, de egy apró hiba miatt a körgyorsaságin két kör helyett egyet mentünk, ezért a kategória legrosszabb idejét plusz 5 perc büntetést kaptunk, pedig az abszolút 1. helyen álltunk. Így a verseny végén csak az abszolút 12. és a kategória 2. helyén értünk célba. Ezen az éven még megnyertük a komlói és az ózdi versenyt. Pécsen totálkárosra törtük az autót. Nyírádon az abszolút 3. helyen végeztünk. Ez az éves bajnokság abszolút 4. helyére és az N2-es kategória 1. helyére volt elegendő.

 

2008-ban ugyanezzel az autóval az ORB-ben próbáltunk helyt állni, ami nem sok sikert hozott számunkra. Az egri versenyen féltengelytörés miatt álltunk ki, a miskolci versenyen a motorunk robbant fel. Szombathelyen becsúsztunk egy árokba és hét perc hátránnyal csak a kategória 5 helyén és az abszolút 45. helyen értünk célba. A Veszprém Rallye-n ismét féltengelytörésünk volt a kilencedik gyorsasági szakaszon, ami a verseny végét jelentette számunkra. Ezt követte az Ózd Rallye, ami végre meghozta a várva várt sikert. Rajt-cél győzelmet arattunk és megszereztük az abszolút 34. helyet is.

 

 

 

További információ a csapatról:

www.kurtosrobi.hu

Rólunk

Karádi videók

Karádi YouTube csatorna

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába.